Ma délelőtt 10.00 órakor tartottuk iskolai ünnepségünket, 1956. október 23-ára emlékeztünk, amikor egy ország, egy nép fellázadt az elnyomás, a zsarnokság, a nyomor ellen. Nemet mondott a diktatúrára, a kizsákmányolásra, a szegénységre. Igent mondott a szabadságra, a függetlenségre, a jólétre. Az ország, a nép egy emberként küzdött, kitartott a végsőkig. A múlt népe, a múlt embere harcolt és áldozta életét bátorsággal és becsülettel a jövő társadalmáért, a jövő emberéért, ÉRTÜNK, EGY SZABAD ORSZÁGÉRT, MAGYARORSZÁGÉRT.
A Himnusz elhangzása után Andor László r. alezredes Úr, a Körmendi Rendvédelmi Technikum titkárságvezetője mondta el ünnepi beszédét, amelyben röviden felidézte e jeles nap és az azt követő szabadságharc eseményeit, hangsúlyozta ezek jelentőségét és hatásait későbbi történelmünkre, a magyar emberek életére.
Ezután intézményünk I. évfolyamos tanulóinak és a rendőrjárőr képzés résztvevőinek ünnepi műsora következett. A nemzeti lobogókkal, korabeli ruhákkal, tárgyakkal, fegyverekkel díszített, az emlékezés gyertyáinak fényében világító színpad hívogatón várta az ünnephez méltóan fekete-fehérbe öltözött szereplőket.
A műsort Tóth Jázmin és Zákányi Viktória indították a Magyar Álom című emlékezőszöveg felolvasásával, mellyel visszaemlékeztek a 69 évvel ezelőtti jeles nap(ok) eseményeire és a szövegbe ágyazva felszólítottak: „Emlékezzünk…, arra, ami megtörtént azon az álmokkal átszőtt napsugaras-véres őszön! Soha ne felejtsük el a múltat, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit, halottait, hőseit!”
Ezt követően Kiss Dénes Velünk, vagy Ellenünk című versét szavalta el Domicser Márk, melynek fő gondolata „Döntsd el magyar, mondd ki a szót! Itt visszalépni nem lehet!...Döntsd el, ki élsz itt e honban! Velünk jössz-e vagy ellenünk?” feltüzelte a hallgatóságot.
A kemény hangvételű, cselekvésre felszólító szavalat után Dallos Sándor Budapesti levél című írását Bombai Marcell, Tóth Jázmin, Keszthelyi Kevin Pomozi Márton és Geszler Ádám adták elő. Ez a cikk 1956. november 2-án jelent meg az Irodalmi Újságban és hat nap eseményeit elevenítette fel és értékelte benne a szerző. A szereplők tele érzelmekkel, hol tanácstalanul, hol szomorúan, fájdalommal, hol bizonytalanul, hol határozottan, eltökélten mondták a szöveg elgondolkodtató sorait: „Mit írjak? Elmondjam, hogy annyi halált láttam az elmúlt napokban?…Mentem, mentem rajzó utcákon át. Egy agyonlőtt öregasszonyt láttam…Kinek volt szíve fegyvert fogni rá?...Nincs felelet…Egyet tudok. Magyar vagyok: ez az egyetlen biztos, erős tudatom…Mert nem szabad még egyszer csalódni!...Vigyázzunk!...A Hazánkért! Ezt üzenem Neked s valamennyiünknek!”
Az ünnepség következő részében a Magyarország című vers gyönyörű sorai hangzottak el, melyekkel Zákányi Viktória hatotta meg a közönséget: „Hallottam hírét dicső elhullásnak, igaz hősként, harcban elesetten…Harcosok ők, akik jövőt álmodtak, mert szerettek, s szerették a hazát!...s amiért haltak sebzett fájdalomban: Ha megkésve is, de valóra vált!”
Az ünnepi műsor zárásaként szintetizátoron felcsendültek a Kormorán együttes Ki szívét osztja szét című dalának akkordjai, amit aztán Nagy Mónika és Schlemmer Jázmin gyönyörű hangon énekelt el. Előadásukkal könnyeket csaltak a közönség soraiban ülő meghatódott dolgozók és tanulók szemébe. A dalt Geszler Ádám kísérte szintetizátoron, aki a műsor során többször is az ünnephez illő dallamokkal lepte meg a hallgatóságot. A hang- és fénytechnika, amit Tóth Márknak köszönhetünk, még szebbé varázsolta az amúgy is elgondolkodtató és megható ünnepi műsort.
A szereplők büszkén fogadták a jól megérdemelt tapsot, felkészítő tanáruk Gicziné Németh Zsanett munkavállaló oktató.
Az október 23-ai ünnepség a Szózat dallamaival zárult.
Gicziné Németh Zsanett
